Valóban nagyon nehéz helyzetben van az, aki ma plasztikai sebész kezébe szeretné adni a szépségét, egészségét, sőt az egész életét! Mindenki nagyon sokat remél egy ügyes kezű plasztikai sebész rendelőjében, de még sokkal többet veszíthet, ha nem sikerül a választás.  Remélem e sorok olvasói között egyre többen lesznek, akik már rádöbbentek arra, hogy a rengeteg, egymásnak sokszor teljesen ellentmondó információ nemhogy nem segít dönteni, de végleg elhomályosítja a tisztánlátásra vágyó páciensek szemét. A laikus számára olykor megoldhatatlannak tűnik, hogy két-három orvos eltérő véleményéből kiszűrje azt, ami az adott problémára a legsikeresebb gyógymód lehet. Több 100 plasztikai sebészt felkeresni, és az álláspontjukról statisztikát készíteni pedig természetesen lehetetlen feladat lenne. Akkor mégis mi nyújthat némi támpontot? A különböző médiákban fellelhető hirdetések, a legfiatalabb és legcsinosabb páciensekről készült fotósorozatok, vagy esetleg a reklámokban kiemelt „világújdonságok” és egyedülálló technológiák, talán a legváltozatosabb internetes fórumokon egymást túllicitáló, sokszor a kollégák által beszervezett álpáciensek véleménye?

Szinte minden jövőbeli páciens a médiát szeretné mankóként használni arra, hogy a számára megfelelő szakembert kiválaszthassa az egyre gyarapodó kínálatból. Azt a médiát, amelytől olyan sokáig próbálta az orvosi kamara és az etikai bizottság távol tartani az egészségügyi szoláltatásokat. Érthető módon, hiszen a korrekt orvosi ellátás és egy profitorientált gazdasági társaság vezetése között igen nehéz megtalálni az egyensúlyt. A plasztikai műtét ugyanis nem része az ingyenes orvosi ellátásának, ezért szinte minden műtét valamilyen gazdálkodó szervezet keretein belül történik. Ott pedig a bevétel és a pozitív mérleg a fontos, hiszen az APEH apparátusával a hitelezőkkel sokkal nehezebb harcolni, mint egy feleslegesen bevállalt műtét csalódott áldozataival. A reklámnak csupán egyetlen célja van, hogy a termékeket mindenáron eladja és bevételt hozzon, nem feladata hogy korrekt, teljes körű tájékoztatást nyújtson!  A kereskedelmi alapú médiák, – és ezekből van a legtöbb -, csak az alma piros oldalát mutatják a vásárlóknak, a mérgezettet sohasem. Ez azonban a plasztikai sebészetben éppúgy halálos lehet, mint a Hófehérke meséjében. Senki ne próbáljon tehát értékelhető információt keresni a csókálló rúzsok, vihartűrő hajlakkok reklámjai között megbújó plasztikai sebészeti hirdetésekben! Ráadásul ebben a témában hiába kérdezné a gyógyszerészét vagy kezelő orvosát…

Szinte az egész világot elárasztotta, a plasztikai sebészet másik „Jolly Jokere” , a műtét előtt és után készült fotókból összeállított ízelítő. Lehet, hogy egyedül vagyunk a szakmában, akik Don Quijote módjára harcolunk a marketing eme szélmalmai ellen, de bízunk abban, hogy a reálisan és józanul gondolkodó hölgyek egy pillanatig sem hiszik, hogy a például negyven éves, két gyermeket szoptatott keblükből bárki olyat faragna, mint az előszeretettel mutogatott hibátlan húszéves lányok kicsit megnagyobbított mellei. Az ilyen jellegű fotók egyrészt teljesen hiteltelenek és ellenőrizhetetlenek, másrészt reklám szempontból tisztességtelenek és etikátlanul tapintatlanok, szakmai oldalról pedig tudományos információt nem tartalmaznak. Senki sem fogja megtudni ugyanis, hogy az ő szóban forgó testrésze hogy fest majd a műtét után.

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy a virsli méretűre felfújt ajkakért és a kisebb görögdinnyéket felülmúló keblekért senki sem vállalja a felelősséget. Az ilyen képeket sohasem látni egyetlen kolléga honlapján sem, pedig biztosan sebészkéz „alkotta” őket. Akkor miért nem teszik közszemlére ezeket az olyan volt, ilyen lett fotókat? Hol van a korrekt tájékoztatás, ha gondosan eltitkolják az elvtelenül, pusztán pénzért készült „műveket”? Mi úgy gondoljuk, hogy egy plasztikai sebésznek minden munkájára büszkének kell lennie. Ha pedig valóban törekszik teljes körű felvilágosítás nyújtani, akkor a pályafutása összes fotóját meg kellene mutatnia, nem csupán egy-két kicsemegézett átlagon felüli eredményt. Vagy Önök között még soha senki nem érezte kicsit becsapva magát, amikor a piacon a zöldséges a legnagyobb és legegészségesebb epreket kitette a rekesz tetejére, de a zacskóba már kisebbek és ütődöttek is kerültek?!

A leendő „betegek” meghódításáért folytatott harc másik nagy szemfényvesztése a legújabb anyagok, egyedülálló világszabadalmak, és csak az adott kolléga által ismert műtéti technikák csatasorba állítása. A beültethető, felkenhető, beinjektálható és felragasztható stb. anyagokat illetően sajnos a kozmetikai ipar egyre erősebben megveti a lábát a plasztikai sebészeti rendelőkben. Csak az a gond, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a féléves termékváltás alkalmával arra ébredünk, hogy a vállunkra még mindig hullik a korpa, vagy fájdalmasan megtapasztaljuk, hogy a ráncainkba injekciózott csodaszer nem működik! Szerencsés esetben csak nyomtalanul eltűnt. Szemránckrémet lehet hetente váltogatni, de ajak feltöltést sajnos már Ha az egészségünkről van szó, akkor nem az számít értékes anyagnak, amit épp most dobtak a piacra, hanem az, ami tíz év után még mindig kapható! Ahogy például szilikon mellprotézis 60 éve létezik. A nagyon drága, sokszor a laikusok számára már érthetetlen berendezések is csak azt az illúziót szolgálják, hogy aki űrtechnológiával dolgozik, az a csillagokat is lehozza értünk a műtőasztalra. Azonban puszta kézzel is lehet csodát tenni, és ugyanakkor a legmodernebb berendezés sem védhet meg mindenkit a katasztrófáktól. Ráadásul az esztétikai sebészet nem tartozik a gépigényes orvosi szakterületek közé. Az ügyes kéz, jó szem, mértéktartó hozzáállás és sziklaszilárd elvek százszor többet érnek!